#Star Wars

Igaza van Luke-nak, ideje leszámolni azzal a Jedi-képpel, amit eddig ismertünk
 

Igaza van Luke-nak, ideje leszámolni azzal a Jedi-képpel, amit eddig ismertünk

Az utolsó Jediket rendező és író Rian Johnson előzetes nyilatkozatai abszolút beigazolódtak. Ez a rész nem annyira sötét, mint A birodalom visszavág, még a nyilvánvaló utalások ellenére sem, és a film cselekménye már nem csak Luke Skywalker hiányára, hanem magára a Jedi-mesterre épül. De Johnson valami fontosabbat is elért, amiről szerényen nem beszélt: ő vezényelte le az igazi átmenetet a Skywalker-mitológia és az új trilógia hősei között.

Bicsérdi Ádám Bicsérdi Ádám

















Ha ilyen lesz az új Star Wars-film is, akkor nem biztos, hogy látni akarjuk
 

Ha ilyen lesz az új Star Wars-film is, akkor nem biztos, hogy látni akarjuk

Óriási várakozás előzte meg, de végül csúfos kudarcra ítéltetett a két évvel ezelőtt csaknem fejlesztői baklövésként elkönyvelt Star Wars Battlefront. A Csillagok háborúja-tematikát ügyesen kamatoztatni próbáló játék hiánypótló darabként kezdte pályáját, ám az alapjaiban is foghíjasnak bizonyult koncepció miatt hamar felejthetővé vált. Most pedig úgy fest, hogy a múlt baljós árnya a legfrissebb részt sem kerüli el teljesen. A játékipar egyik legszomorúbb példája bontakozik ki előttünk, mikor az épkézláb ötletek hiányát még egy bődületes pénzmennyiséggel kitömött kiadó sem képes maradéktalanul pótolni.

Gécs Dániel Gécs Dániel